Lelki fejlődés

Lelki fejlődés

A Fehér Sas Páholy a lelki fejlődés harmonikus és biztonságos útját kínálja. Ez az út az isteni törvényeken alapul.
A meditáció gyakorlásán, a lelkigyakorlatokon, tanfolyamokon való részvétel által, az imádkozás szolgálata által a személy elkezdheti felismerni az élet jelentését, és ittlétének egyedi céljait. A lelki érzékek és az intuíció szelíd fejlesztésén keresztül képessé válik támogatást és erőt befogadni az istenivel való kapcsolatból. Továbbá, az isteni törvények egyike az, hogy amint adsz, úgy kapsz (a szándék tisztasága természetesen elengedhetetlen). Így hát a fény kisugárzásának munkája által, akár általánosságban, akár a Páholy gyógyító munkáján keresztül történik, az egyén lelki tudatossága is növekszik.
Ugyanekkor ezek által az egyén felismeri, hogy a legnagyobb leckék a mindennapi életen és a rá adott reakcióinkon keresztül érkeznek. White Eagle tanácsot, biztatást ad nekünk, valamint saját magunk megsegítésének lehetséges eszközeit arra az időre, amíg itt élünk modern világunkban.
Míg a programok és tanfolyamok nagy része elérhető mindenki számára, az egyén földi fejlődésének része, hogy megtalálja a megfelelő ösvényt a maga számára. A legtöbb lelki irányzat időt és türelmet követel, és általános hitet a folyamatban és a hozzá kapcsolódó eszmében. Ezért észre fogod venni, hogy néhány program kizárólag a Páholy tagjai számára elérhető. A Páholy tagság alapfeltétele mindössze egy csekély összegű éves támogatás és a Páholy alapelveiben való hit.

vörösrózsa